Nehéz objektíven írni a Nudzsúd történetéről szóló könyvről. A könyv tulajdonképp egy dokumentumregény egy kislányról, aki férjével, a családjával, a kultúrával, s persze önmagával hosszú küzdelmet vívva tíz éves korára már elvált asszony lett. Neki sikerült.
Nudzsúd vagyok, 10 éves, elvált asszony
Nehéz írni még akkor is, ha voltak már többen, pl. Betty Mahmudi is, akik a közel-keleti kultúrákban még ma is meglevő, a nőket a férfiaknál jelentősen alacsonyabb rangúnak, szinte árucikknek vagy tárgynak tekintő hagyományos családi környezetbe bevezették más kultúrák olvasóit. S bár Betty Mahmudi könyve óta több mint 20 év telt már el; e kultúrákban állni látszék az idő.
A Nyitott Könyvműhely 2010 évi kiadványa, amely "Nudszúd vagyok, 10 éves, elvált asszony" címmel jelent meg, tulajdonképpen egy dokumentumregény egy kislányról, akit a jemeni hagyományoknak megfelelően igen korán férjhez adtak, akivel férje folyamatosan erőszakoskodott, s akinek mégis volt ereje és bátorsága szembeszállni a kultúrával, miközben persze önmagával is hosszú küzdelmet vívott.
A hagyomány, a történelmileg kialakult kultúra nagy úr, különösen az arab világban. Ám annak ellenére, hogy a világ vérkeringésében, politikai, gazdasági áramában aktívan benne vannak, tanult és a nyugati értékrendet is ismerő és gyakorló arab emberek sokasága tér vissza évről-évre szülőhazájába, s otthon, mintha minden addigi törlődne.
Persze egy fecske nem csinál nyarat és senki sem piszkít szívesen a saját fészkébe, mégis Nudzsúd történetén át a könyv minden soránál az jár az olvasó fejében, hogy fel kell lépni, küzdeni kell az ilyen tradíciók ellen.
Hiába vannak helyi törvények arra, hogy a hasonló 9-10 évesen férjhez adott lányokhoz férjük a gyerek 15 éves koráig nem nyúlhat, ha nincs aki a törvény szerinti védelmet a valóságban is megadhatná nekik.
Hogy a szüleik megadhatnák neki? Például azzal, hogy nem adják férjhez? Igen ez megoldás lehetne. Mégis, a tanulatlanság, a szegénység határozza meg a cselekedeteket, s nem a lelkiismeret vagy a racionalitás. Ha a szülők szintén követendő hagyománynak tekintik a korai férjhezadást, ha a nász csak üzlet, melynek révén néhány nap élelemre rugó ellenérték fejében a bevétel mellett megszabadulhatnak egy éhes szájtól, akkor elképzelhetjük, hogy Nudzsúd későbbi visszakerülése a családi házhoz sokkal inkább tragédia a család szempontjából, semmint öröm vagy védelem. Valóban jó-e Nudzsúdnak a hazajutás, ha szülei közben bocsánatért esedeznek a férj felé, amiért hibás árut sóztak rá, vagy szégyelnie kell magát még bátyjai előtt is, mert sorsa nemzetközi érdeklődést váltott ki?
Vajon mit érez az az anyai szív, akinek a lányával mindez megtörténhetett? A "nyugati" nem arab világban valószínűsíthetően adandó választ ismerjük. De mit válaszol Nudzsúd anyja? Nem tudjuk.
Bár Nudszúdnak nem sok ismerete volt a világból, ráadásul egy egész más vidékre költözött a férjével, így szinte vakon vágott bele abba, hogy kitörjön, hogy megváltoztassa sorsát.
A Mahmudi könyvből megismert, hagyományoknak szembeszegülőket figyelmen kívül hagyó, erősen összefonódott hivatali és igazságszolgáltatási rendszerrel szemben Nudzsúdnak szerencséje volt, hogy azonnal olyan bíróba, majd az ő révén egy ügyvédnőbe is botlott, aki maga is üldözendőnek tartja a kislánnyal történteket. Innen pedig szerencsésen folytak a dolgok - jogilag -, s Nudzsúd hamarosan megszabadult férjétől.
Felmérések szerint még ma is mintegy 50%-ra tehető azon arab kislányok száma, akiket 8-12 éves korukban férjhez adnak, s akik ezáltal potenciálisan ugyanazt a sorsot kénytelenek elszenvedni, mint Nudzsúd.
S bár Nudzsúd története néhol túl felnőttesnek, tudatosan médiára írtnak, máshol pedig gyermekiesen naívnak, egy tízéveshez illeszkedőnek tűnik, mégis úgy vélem, papírra kellett vetni a történetet. Ha csak egyetlen gyermek sorsa jobbra fordítható a könyv visszhangja nyomán, akkor már nem volt hiábavaló az egész.
Nudzsúd után, sajtóinformációk szerint, további gyereklányok válhattak el férjeiktől. Emellett megváltoztatták a jogszabályokat is; a gyereklányok házasságának korhatárát is 17 évre, a fiúkét 18-ra emelték, illetve egy bíró írásos engedélye is szükséges a házasságkötéshez. Persze mindez semmit nem ér, ha továbbra sem tudnak érvényt szerezni a szabályoknak, s ha azok, akiket mégis házasságra kényszerítenek e kort megelőzően és hasonlókat kell átélniük, nem kaphatnak majd valós védelmet az erőszakkal szemben.
Szeretném azt gondolni, hogy Betty sorsa valóban jobbra fordult és más életutat jár majd be, mint ami körülményei nyomán várható; a szülői házba való - férjéhez képest mindenképpen örömteli - visszatérése önmagában sajnos kevés esélyt ad erre.
Jó lenne, ha ilyen és hasonló könyvek nem látnának napvilágot évről-évre. Jó lenne, ha nem kellene, hogy ilyen és hasonló kiadványok hívják fel a világ figyelmét az ilyen szörnyűségekre. Mégis, mindenképpen remélem, hogy Nudzsúd könyve sokak számára nyújt reményt és segítséget sorsuk jobbra fordításához.
A könyv fülszövege, a Molyos értékelés, egyéb olvasói véleményekkel és idézetekkel itt érhető el.
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
Kiadás éve: 2010
Fordító: Tótfalusi Ágnes
Eredeti cím: Nudzsúd ali, Delphine Minoui
