Lobo akció-játékot hirdetett itt, s a játék a poszt megjelenése óta eltett egyetlen nap alatt hihetetlen népszerűséget ért el.

A játék lényeg: Olvass el 12 könyvet 12 hónap alatt a várólistádról!

Háttere pedig az, hogy a könyveket szeretők jellemzően sokkal több könyvet spájzolnak be, vesznek fel a valós vagy virtuális várólistájukra, mint amennyit akár csak elméletileg is képesek elolvasni.

Nos, éppen eme várólista csökkentésére irányul a játék.

A játék menete részletesen itt olvasható; a következőkben ebből csak néhányat emelek ki:

  • Válassz ki 12 címet a várólistádról, amelyek már legalább fél éve ott porosodnak valós vagy virtuális polcodon és olvasásra várnak. Nem kell havi 1 könyvet elolvasni, lehet hogy mind a 12-t elolvasod két hét alatt, lényeg, hogy 2011-ben ez a 12 kötet lekerüljön a várólistádról. Ráadásul nem kell abban a sorrendben elolvasni a könyveket, amelyekben listázod őket.
  • A listát az elolvasandó könyvekről előre meg kell határozni és kitenni valahova, hogy mások is láthassák. Lehet ez a blogod, a moly.hun egy polc, vagy bármi más általad használt könyves játszótér ennek megfelelő opciója, de ha nincs blogod és szeretnél játszani, küldd el a listát Lobonak és ő vezeti helyetted:) Jelentkezési és listaállítási határidő: 2010. december 31.
  • Ha lehet, tartsd magad ehhez a listához és ne változtass rajta (alternatív listát is létrehozhatsz +12 könyvről, amivel lecseréled az eredetit, mert éppen akkor nincs kedved pont azt a könyvet olvasni)
  • Hangoskönyvek és e-bookok is számítanak
  • Aki végigcsinálja ezt a játékot, azok között Lobo év végén kisorsol egy nyereménykönyvet.

A játékban résztvevők listája itt található.

Jelentkezni továbbra is kommentben ezen a linken, vagy a molyos eseménynél lehet linkekkel, esetleg levélben a lobo1tomiakuckac gmailpontcomon.

Ha nem vagy még moly, a www.moly.hu oldalon tudsz regisztrálni, s berendezni a  saját polcodat.

Gyertek minél többen!

Természetesen én is összeállítottam a  listámat, és egy alternatív listát is készítettem arra az esetre, ha mégsem kívánkozna olvasnom valamelyik kiválasztott könyvet épp akkor és ott, hogy legyen miből válsztanom. (Nem mintha nem lenne egyébként, de mégis.)

Listám a következő; ez molyos polcon itt érhető el:

  1. Ljudmila Ulickaja: Elsők és utolsók
  2. Garth Stein: Enzo, avagy az emberré válás művészete
  3. Pearl S. Buck: A boldogság ára
  4. Mérő László: Az érzelmek logikája
  5. Mireille Guiliano: A francia nők karriert csinálnak
  6. Eve Ensler: A Vagina Monológok
  7. Mark Mieras: Többet ésszel – Minden, amit az agyunk tud, de mi nem tudjuk róla
  8. Nudzsúd Ali: Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony
  9. Donna Jo Napoli: A mosoly
  10. Bryan Burrough: Közellenségek
  11. Sarah Dessen: Tökéletes
  12. Tim Harford: Az élet rejtett logikája

Az alternatív listám molyos polca pedig itt érhető el.

Szerző: Taxina  2010.12.13. 22:17 Szólj hozzá!

Kedves, szórakoztató, bájos történet, amely a könyvek imádatán, a varázslatos Guernsey bemutatásán át a háború zord időszakában tanúsított emberi összetartás és összefogás méltó példáját adja könnyed, humoros és kifinomult csomagolásban.

".... az olvasás akadályozza meg, hogy az ember bedilizzen..."

Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Park Kiadó

 

 

 

Drága Mary Ann-Juliet!

 

Köszönöm Önnek mindazt az élményt, amiben könyve olvasása során részem lehetett. Bevallom, a könyv címe csak egy "Úristen! Mi ez?" érzést váltott ki belőlem, ahogy megpillantottam.

Beleolvasva a fülszövegbe, már az első mondatnál eldöntöttem, hogy akarom a könyvét. 

Csalódást kell okoznom most. Kérem, bocsássa meg nekem ezt!

Akkor még nem a fülszöveg, a "várható olvasmány-élmény igérete" ragadott el, hanem az, hogy Guernsey-vel kapcsolatos a történet.

Azzal a  Guernsey-vel, amelynek csodálatos világában néhány nap erejéig magam is azt érezhettem, hogy igenis van Földi Paradicsom; már akkor el is neveztem ennek. Azzal a Guernsey-vel, amelyet egyik legkedvesebb barátom lakóhelyéül választott, s immár több, mint két évtizede nap, mint nap élvezi az ottani világot.

Alig vártam, hogy kezembe foghassam a könyvét, hogy nekiláthassak az olvasásnak, bár megvallom, a XX. század történelme - különösen a háborúk - mindeddig visszariasztott attól, hogy bármilyen formában - könyv, film, múzeum, stb. - emészteni akarjam azt, ami akárhogyan is próbálok elbújni előle, a történelem révén mindenképpen része mai életünknek is.

A történet, a szereplők és a stílus már az első oldaltól magával ragadott, s még az utolsó levél után is fogva tartott sokáig. Már az első levele is nevetésre csábított, amiért külön hálás voltam Önnek, mert most nagy szükségem van rá.

Egy félórán belül pedig kisebb csoda történt. Megcsörrent a telefonom. No, persze, hogy nem ez a csoda. Hanem az, hogy a vonal végén épp' az én guernsey-i barátom volt, akivel mindig nagyon jó beszélgetni, hiszen hangjából árad az a napsugár, ami a  guernsey-i embereket akkor is jellemzi, ha iszonyat borús az ég.

Amikor említettem neki, hogy épp a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság (The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society) könyvet olvasom, hangos nevetésben tört ki, s miután gyorsan jelezte, hogy egy példány náluk is ott mosolyog a polcon, az iránt érdeklődött, hogy' a csudába jutott el hozzánk Magyarországra ez a könyv. (Köszönet a Park Kiadónak ezért.)

Persze a Guernsey-hez való személyes kötődés miatt mind ő, mind pedig e csodálatos sziget mindvégig szemem előtt volt.

Sajnos nemsokáig.

Nemsokáig, mert hamar kiolvastam a magyar kiadásban közel 300 oldalas könyvét, ami nem csoda, hisz letehetetlen.

Bár maga a könyv két részből áll, magam négy csomagot képeztem mindabból, amit kaptam. Bízom benne, megbocsájtja nekem, hogy e részeket a saját gondolataim szerint címkézem fel, nevezem el.

Elsőként a könyv elején megelevenedő "könyvimádók klubja" levelezések részt említem, amely mintegy magával rántja az olvasót a könyvek imádata különös világába.

Magam is imádom a  könyveket, de most olyan fokra hágott olvasás iránti vágyam és igényem, hogy lassan eltiltanak tőlük, lévén - és tudom is - nemcsak olvasásból áll az élet. Leveleikben sorról sorra elevenedik meg, milyen is a kezdő és gyakorló könyvmolyok lelki világa, lázas izgalma, különösen amikor egy újabb szerzőről vagy könyről tudomást szereznek, s addig kutatnak, nyomoznak, amíg hozzá nem jutnak.

Mosolyogva olvastam, amikor megtudtam, hogy Ön is széljegyekkel látja el a könyveket. Tudom, egyszer nekem is fel fogja róni valaki e szokásomat, hacsak meg nem érti, hogy mindez nálam annak (is) a jele, hogy ez a könyv nem pusztán egy a több százból, sok ezerből, hanem A KÖNYV, amit birtokolni akarok féltve őrzött kincsként. (Persze a többit is akarom birtokolni, de nem mindet akarom emlékezetessé tenni különleges színű bejegyekkel.)

Mélységesen átérzem csalódását vőlegényében, s megértem döntését, hogy könyveinek pincébe paterolása holmi vadász-, sport- és egyéb trófeák részére történő helybiztosítás végett, kapcsolatuk további fenntartását - nem kevésbé tervezett házasságra lépésüket - lehetetlenné tette.

Persze nem rendelkezünk a jövőbelátás képességével, így Ön sem tudhatta ekkor, hogy könyvei fennmaradását épp' az tette volna lehetővé, ha  egy kis időre mégiscsak leköltöznek a pincébe.

Könnyen lehet azonban, hogy a pincébe költözés esetén nem jut el egyik könyve Dawsey Adams, az Önnek elsőként levelet író guernsey-i fiatalember kezébe, s akkor mindannyian szegényebbek lennénk.

Úgy érzem, hogy amit a sors elvett Öntől a könyvek formájába, azt a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság révén többszörösen adta vissza.

Guernsey-n jártamkor a történelem elsőként a sziget és a sziget partjait nyaldosó Atlanti-óceán élővilágát bemutató Aquarium meglátogatásakor, mint derült égből villámcsapás, úgy csapott meg. Mint már jeleztem, egy kissé (nagyon) elzárkózom a XX. század háborús történelmétől, ezért csak a Aquarium tulajának hóbortjaként konstatáltam azt az ötágú vörös csillagot, amely  a betérőt a szemközti homlokzaton fogadja. Persze nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, ezért beszédbe elegyedtem az ottaniakkal.

Megtudtam, hogy nemcsak a németek, hanem maguk az oroszok is jártak a  szigeten, így a vörös csillag éppúgy háborús relikvia, mint a német megszállás fennmaradt emlékeit bemutató tárgyak a múzeumban vagy a még ma is Franciaország felé néző ágyúk a Soldiers Bay-ben. Ezek után minden ellenállásomat legyűrközve mégis ellátogattam a földalatti Hadtörténeti Múzeumba.  

Az egyre népesebbé váló Guernsey-i levelezőcsoporttal váltott soraik nyomán szinte megelevenedtek emlékeimben a háborús pillanatképeket bemutató múzeumi viaszbábúk, a sürgönyző altiszt, az épp' kijárási tilalomra vagy ellenséges katonát rejtegetőknek kivégzést, deportálást kilátásba helyező kétnyelvű plakátokat épp' kiragasztó német katonák.

Önök azonban ennél jóval többet adtak leveleik révén. E szomorú időszakot oly módon mutatják be, hogy még magam is késztetést érzek arra, hogy nyissak, vagy legalábbis kevésbé zárkózzak el a jövőben e korszak megismerése elől.

Az pedig, hogy egy ilyen időszakban is meg lehet találni a szépet és a humort, hogy vannak emberek, akik ekkor is falják a könyveket, bámulatos; bármíly megmosolyogtató okból is jött létre a Krumplihéjpite Társaság. Szerettem ezt a részt (is) nagyon. Szerettem, mert amellett, hogy feltárult előttünk az Önnel levelezők bájos és bámulatos személyisége és élete, a levelek minden szónál szebben ábrázolták, hogy mit is (kellene) jelentenie annak a  szónak, hogy "irodalom".

Épp a napokban olvastam egy nem túl hízelgő írást Paulo Coelhoról egy elismert irodalmár tollából. Döbbenten olvastam a hozzászólásokat is, amelyek között egy sem volt, ami Coelhora vagy olvasóira nézve pozitívnak lett volna tekinthető. "Boldogok a lelki szegények..." - írta egyikük a Coelho olvasókra célozva.

Napokig a fejemben járt ez a cikk, s értetlenül álltam előtte, hogy ők, akiknek az élete, éjjele és nappala az irodalom, miért így látják őt, s miért nem inkább annak örülnek, hogy ismét van egy író, aki olvasásra késztet sok-sok millió embert szerte a világon.

Szívesen ajánlanám figyelmükbe levelezéseik néhány részletét gondolatindító gyanánt.

Például Will Thisbee Önhöz írott első levelét, melyben  az Irodalmi Társaság által "ráosztott" könyv, Thomas Carlyle "Múlt és jelen" című könyve kapcsán írt.

"... de unalmas egy fickó volt, fejgörcsöt kaptam tőle, amíg csak oda nem értem egy részhez, amely a vallásosságról szólt. Nem voltam vallásos, de ne higgye, hogy az igyekezetben volt a hiba. ... soha nem jött meg a gusztusom a hitre. Carlyle úr azonban másképpen tette fel a kérdést.  .... Eszedbe jutott-e valaha, hogy korábban az embereknek lelkük volt? ..... fel kell hát kerekednünk és hogy megtaláljuk újra...."

Vagy említhetném az Ön 1946. május 30-ai, Sidneyhez írt levelét, melyben azt az élményét ecseteli, ahogyan Jonas Skeeter számol be az orrát magasan hordó Woodrow Cutter által magasztalt Marcus Aurélius könyv "juszt is elolvasom, hogy legyen miről beszélnünk a Bolond Idában a sör mellett" indíttatásból fakadó elolvasása nyomán kialakított véleményéről.

"Igenis elovastam, és most elmondom, hogy én mit gondolok." - idézte Ön Jonast.

Szívesen kérdezném az Irodalmár urakat, hogy nem gondolják-e, hogy Coelho esetleg máshogy tette fel a kérdést, mutatta meg az utat millióknak, mint azok, akik csak ezen olvasók töredékéhez jutottak el?

Nem gondolják, hogy nem kell, nem szükséges, nem feltétel, hogy mindenki ugyanazt értse, érezze egy-egy becsült vagy kevésbé becsült író, költő tollából származó gondolatok, történetek nyomán?

Nem gondolják, hogy szinte mindegy, hogy ki miért, milyen indíttatásból ragad először könyvet, s marad aztán könyvbarát és olvasó, ha azzal nem árt senkinek?

Nem gondolják, hogy leginkább annak kellene örülnünk, hogy még a néhány évvel ezelőtt is a könyvkiadás léte, jövője felett pallósként lebegő internet-térhódítástól való félelem ellenére nem halt meg a könyv, az olvasás szeretete? 

Persze Önök, kedves Mary Ann sokkal több témáról levelezgettek guernsey-i barátaival, mint amit én a jelzett vélemény kapcsán kiemeltem. Ennek köszönhetően magam is kíváncsi vagyok Charles Lamb-re, Wordworthre, Colerige-re, hogy csak néhány nevet említsek, illetve máris fontolóra vettem, hogy egyszer mégiscsak belekukkantok Seneca vagy Marcus Aurélius írásaiba (vagy mindkettőbe).

Örülök, hogy Ön is szeretettel említi az élete nagy részét a szigeten töltő, már-már Guernsey-man-nek tekinthető Victor Hugo-t, akinek ma már múzeumként funkcionáló, az író korát meghazudtolóan fejlett és okos kialakítású háromszintes házának ablakából a francia partokat látható közelségbe hozó óceáni hullámokra tekintve meríthetett ihletet hajdanán az író, s akinek ma is csodálatos kertjében megpihenhet a hozzá ma ellátogató.  

 

Drága Mary Ann-Juliet!

Nem csodálom, hogy nem tudta megállni, hogy el ne látogasson maga is Guernseyre, s kifejezetten irígylem, hogy sokkal több időt tölthetett ott, mint jómagam.

Bár az Ön élményei a mintegy 60 évvel ezelőtti Guernseyről szólnak, soraik nyomán a mai Guernsey éppoly csodálatos képe lebegett szemem előtt az olvasás során. Ottjártamkor tudtam meg, hogy e szigetet a Királyságban a Királynő Rózsájaként (Queen's Rose) is emlegetik évszázadok óta, s amely nevet még ma is méltán és büszkén viselheti a kis sziget.

Talán örülni fog, ha pár sorban beszámolok Önnek arról, hogy milyen is a mai Guernsey. Biztos vagyok benne, hogy Ön a mait is éppúgy imádná, mint azt, amiben része volt.

St Peter Port éppoly nyüzsgő, mint akkor. Felgyorsult és modernizált világunkban a nagyvároshoz szokott és a lassabb, nyugodtabb tempót kedvelők egyaránt jól érezhetik magukat, hiszen minden megtalálható, amit a mai világias igények szerint óhajtani lehet, ám mindeközben megőrizték hűen Guernsey hagyományait, szokásait, épületeit. Még repülőteret és golf-pályát is kialakítottak maguknak ezen a csepp szigeten, miközben a világ számos táján egy repülőtér maga akkora, mint ez a sziget.

A guernsey-i emberek ma is éppoly kedvesek, mint akkor, s bár az Ön barátai számomra kissé zárkózottnak, nehezen megnyílónak tűntek, akikkel én találkoztam rendkívül közvetlenek, nyitottak és nyíltak voltak.

A sziget természeti világa ma is lenyűgöző. A szigetet ma is a természetesen kialakult öblök szegélyezik minden oldalról, s az öblök vize krisztálytiszta. A napsugarak, a lemenő napfény és a hold pedig festőivé varázsolják az egyébként is gyönyörű tájat minden napszakban.

A Lihou-sziget is megvan. Tudja, az a pici sziget a "nagy" sziget nyugati oldalán, amelyre apály idején átsétálva, dagály idején azonban csak valamilyen vízi-alkalmatossággal lehet átjutni.

A földet és a növényeket épp' annyira szeretik és óvják az ottaniak, mint akkoriban. Képzelje! Guernsey nemzeti gyümölcse lett az eper, s komoly kereskedelmet bonyolítanak le belőle. A Strawberry Farm a legnagyobb "termesztő-hely", ahol fóliasátrak alatt egész évben termesztik a csodás pirosarcú mosolygó gyümölcsöket.

Szóval ma is vágyódna oda. Tudom.

Kedves Mary Ann - Juliet, bocsásson meg kérem, hogy ily hosszan elragadtam tennivalóitól levelemmel. Nem is tartóztatom tovább. Csak remélem, hogy levelem révén legalább egyetlen cseppnyi boldogság erejéig magam is örömet szerezhettem Önnek, s viszonozhattam azt a hatalmas élményt, amivel Ön és könyve engem ajándékozott meg. 

Könyve a könyvek imádatán, a varázslatos Guernsey bemutatásán át a háború zord időszakában tanúsított emberi összetartás és összefogás méltó példáját adja könnyed, humoros és kifinomult csomagolásban.

Az Ön Dawsey-hoz intézett gondolatával zárom soraimat, s ajánlom könyvét mindenkinek. 

".... az olvasás akadályozza meg, hogy az ember bedilizzen..."

Tisztelettel és üdvözlettel:

Taxina

 

Ps: Kedves Annie!

Köszönöm Önnek, hogy Mary Ann távozása után pártfogásába vette, s elvégezte az utolsó simításokat nagynénje kéziratán, lehetővé téve ezáltal millióknak szerte a világon, hogy megismerhessék e könyyvet.

 

 

Kiadó: Park Kiadó
Kiadás éve: 2010
Fordító: Szántó Judit
Eredeti cím: The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society

Szerző: Taxina  2010.12.11. 15:36 Szólj hozzá!

Címkék: park szórakoztató byblos taxina krumplihéjpite irodalmi társaság

Hogyan képes valaki így gondolkodni, ennyire elrugaszkodni a valóságtól, szabadjára engedni gondolatait és megfogalmazni egy sci-fi történetet?

Philip K. Dick: Csúszkáló valóságok

Agave Könyvek


 

Nagy reményekkel vettem kezembe a könyvet, miután elolvastam a szerző A Titán játékosai című regényét. Egy ilyen jó sci-fi (SF) után felmerült bennem a kérdés: Hogyan képes valaki így gondolkodni, ennyire elrugaszkodni a valóságtól, szabadjára engedni gondolatait és megfogalmazni egy SF történetet?

Nos! Bárcsak ne lettem volna ennyire kíváncsi. Átkozom a napot, amikor megfogant a kérdés csírája. Maradnom kellett volna a boldog tudatlanságban és élvezni Dick egyedi stílusát és világszemléletét.

Sajnos már elkéstem. Így esett, hogy elolvastam a könyvet.

Azt hiszem mindent elmond a véleményemről, hogy szó szerint átrágtam magam a könyvön. Minden egyes oldalon az oldalszámot is elolvastam, titkon abban reménykedve, hogy végre az utolsóhoz értem, így hosszú és kínkeserves szellemi táplálékbevitelnek bizonyult a könyv. Meg is ülte a szellemi gyomromat.

Az a tény, hogy a bevezetés 30 oldalra rúg, engem megrémített. Egy kicsit unalmasnak tűnt, de arra gondoltam, hogy ez is a könyv része és ezen keresztül jutok el a kincset érő tudáshoz. Így hát abszolváltam.

Ezután jött a maga a KÖNYV, mely hat részre van osztva témáját tekintve.

Az első két rész, ahogy számítottam is rá, főleg életrajzi írásokon keresztül mutatja be a szerző munkásságát, életét és enged bepillantani az SF írók lelkivilágába, természetesen főleg Dick-ébe. De ahogy az elején megfogalmaztam, olyan kimerőtő válasz érkezett a kérdésemre, hogy erre már nem voltam kíváncsi. De! Itt még nem gyanakodtam semmire.

Egy picit unalmasnak találtam, de hát Dick-ről van szó, így állnom kell a sarat.

Ezek után nekirugaszkodtam a harmadik résznek, mely tevékenységet már közel fásult és reménytelen állapotban hajtottam végre.

És csoda történt, mely egészen a negyedik rész végéig kitartott. Ezekben a részekben főleg kettő regényéből származó idézetek és magyarázatok fogtak meg. Az egyiket szinte mindenki ismeri, illetve mégsem, hanem a belőle készült klasszikus filmet: A szárnyas fejvadászt. Olyannyira kedvet adott, hogy úgy éreztem, hogy azonnal meg kell néznem a filmet. Pedig már ezerszer láttam.

A másik regénye pedig a történelmi ihletésű (de azért SF): Az ember a fellegvárban. Az a pár oldal, ami ezzel a regénnyel foglalkozott teljesen hatalmába kerített. Ezért a következő Dick könyvem ez lesz. 

Feltöltődve vettem ismét kezembe a könyvet, hogy belecsapjak a könyv felét kitevő ötödik és hatodik részbe.

Minden tiszteletem azé, aki pontosan tudta követni és értette a szerző írásai. És ami fontosabb kedveli a témát. Olvasásához, nem árt internet közelben lenni, vagy egy idegen szavak és kifejezések szótárát a kezünk ügyébe helyezni.

„…Ha a „világmindenségnek a [hermetista] saját elméjén vagy emlékezetén belüli visszatükröződése” valóban megvalósítható, akkor az e világi (az itt és most) és az örökkévaló  (a mennyek vagy a túlvilág) közötti válaszfal leomlik. Tegyük fel, hogy valóban létezik egy polienkefalikus, avagy csoportelme, amely átível téren és időn (azaz transztopikus és transztemporális), és melyhez az összes kor bölcsei: keresztények, hermetisták, alkimisták, gnosztikusok, orfikusok, stb. csatlakoztak. Azáltal, hogy hozzáadják magukat e roppant elméhez, Isten akarata hathatósan érvényesül itt, a Földön, az emberi történelemben….” 

Megláthatjuk Dick „sötét” oldalát.

Drogok, skizofrénia, és olyan elmélkedések az emberi létről, kollektív tudatról, anamnéziáról, istenről, vallásokról és  még ki tudja miről, hogy nem tudom elképzelni, hogy van ember, aki érti az egészet. Remélem, azért mégis akad ilyen ember.

Ezt annak biztos tudatában írom, hogy olyan tömör, témáját, megfogalmazását tekintve zavaros gondolatokkal találtam szemben magam, hogy mikor egy oldal aljára értem nem tudtam megmondani mit olvastam az oldalon.

Soha nem küzdöttem diszlexiával, de itt úgy éreztem magam (gondolom én), ahogy egy diszlexiás ember érzi magát olvasás közben.

Az utolsó rész végére kétségeim támadtak a szerző épelméjűségét illetően. A Valis c. regényében van Dick-nek egy alteregója, Horselover Fat, …„aki isteni kinyilatkoztatásokban részesül (legalábbis ő ezt hiszi; a barátai szerint puszta hallucinációk)….. Nos, Fatnek közben volt egy újabb látomása; az, amelyre várt. Rávett, hogy írjam meg a világnak, pontosabban a Niekas olvasóinak, Csóró Fat! Az őrület immár teljesen hatalmába kerítette, ugyanis azt állítja, hogy ebben a látomásban ténylegesen látta az új megváltót. Rákérdeztem, biztosan beszélni akar-e róla, mert ezzel csak az állapota patológikus voltát fogja igazolni. Azt felelte: „Nem, Phil, rólad hiszik majd ezt.”…” (Idézet: A Tagore-levél (1981))

„…Felrobbantottam a saját házam, és elfeledkeztem róla. [Ez utalás egy 1971. novemberi esetre, amikor Dick házába és irattárába valószínűleg robbanóanyagok segítségével betörtek. Dick gyanúsítottjainak listáján saját maga is szerepelt. Az igazság sosem derült ki.] De miért felejtettem el, ha én tettem? Inkább úgy vélem, valóban van egy ellenfelem, így nem kell azt gondolnom, hogy paranoiás, tehát őrült vagyok. Felrobbantottam a házam, hogy meggyőzzem magam, hogy normális vagyok. Csak őrültek teszik ki magukat ennyi problémának. Akik azt gondolták, hogy üldözőim csak a fejemben léteznek, láthatták, ahogy felrobban a házam, így rádöbbenhettek, hogy sokkal paranoiásabb vagyok, mint gondolták….” (levél 1972 végéről, Az exegézis papírok között találtak)

Végül bekövetkezett az, amit már régóta vártam. Elolvastam a könyvet.

Ez pontosan az a könyv, amit nem kellett volna elolvasnom.

 

Mr X.

A könyv fülszövege, a Molyos értékelés, egyéb olvasói véleményekkel és idézetekkel itt olvasható.

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2009
Fordító: Pék Zoltán, Görgei Etelka, Galamb Zoltán, H. Kovács Mária, Roboz Gábor, Paál Tamás, Huszár András, Török Krisztina

Szerző: Taxina  2010.12.04. 13:06 Szólj hozzá!

Címkék: philip k dick sci fi byblos taxina agavekönyvek mrx

 

Egy könyv a mozgás élvezetéért, a hasznos és hatékony testedzésért.

 

Egy könyv csak nekünk, NŐKNEK!

Mark Vella: Fitneszanatómia Nőknek

 

Amikor megláttam az Athenaeum Kiadó kiadványának címét - Fitnesz-anatómia Nőknek - és borítóján a mozgás közbeni, izommunkát is ábrázoló női testrajzot, azonnal kíváncsi lettem a könyvre.

Ebben az évben ugyanis a korábbi (majdnem nullával egyenlő) testedzés-intenzitást jelentősen meghaladó mértékű rendszeres testmozgással váltottam fel. Egyik-másik sportféleség – a Pilates és a BodyArt - a „gyakorló”, „testedző” normál érdeklődésén kicsit túl is lépett. Sok mindennek utána olvastam és sokat tanultam az edzőimtől, nem csak a sporttal kapcsolatban, hanem magamról és testünk egészéről is. (Utamról, sopánkodásaimról, örömeimről, felfedezéseimről a másik blogomban már sokat olvashattak azok, akik azon (is) nyomon követnek, és persze folytatom azt a kalandozást is.)

Mindezek miatt magam is kíváncsi voltam, hogy mindaz, amin átmentem, amit tapasztaltam, törvényszerű-e, jól csináltam-e, mit kell kijavítanom, mit kell másként csinálnom, hova, merre tovább? Szóval kérdésekkel telten vettem kezembe az igen tetszetős külső és belső megjelenésű, képekkel-rajzokkal teli kiadványt.

Dilemmámat, miszerint biztos „túl orvosis” és ezért nem fogom érteni a leírtakat, már az első oldalakon eloszlatják a szerzők, s immár kevéssé rettentem vissza attól, hogy a szinte minden oldalon található, emberi test izomszöveteit ábrázoló rajzokon rendre latinul jelzik az adott mozgásban érintett izmok nevét. 

Ezt követően – nem hagyjuk csak úgy beleugrani a mélybe az olvasót – egy felmérés sorozat segíti felmérni az olvasó fittségét, fizikai állapotát, illetve, hogy be tudja sorolni magát abba a kategóriába, amelyet ezt követően kezdő, haladó, középhaladó megnevezéssel talál majd meg a könyvben.

Ezen mentőmellények felcsatolása után viszont mélyvíz következik, vagyis izomcsoportokra koncentráltan megkezdődik az egyes területek edzésére, fejlesztésére vonatkozó ábrázolás, a mintegy 90 feladat bemutatása a működésbe hozott izmokat megjelenítő ábrákkal együtt. Minden egyes résznél megtalálható, hogy hogyan lehet, kell fejleszteni ezeket az izmokat, mire kell ügyelni, hogyan ne csináljuk a gyakorlatokat, az egyes gyakorlatok során mely izmoknak és milyen mértékben kell dolgozniuk.

Aki sportolt már úgy, hogy megpróbálta tudatosan végezni a gyakorlatokat, maga is érezhette, megtanulhatta, hogy épp’ ezek azok a kérdések, amelyeket neki is meg kellett válaszolnia ahhoz, hogy úgy csinálja a gyakorlatokat, ahogyan az a „nagykönyvben” meg van írva.

A „nagykönyv” intelmei pedig nem azért fontosak, mert mindenhová kell egy „szamárvezető”, hanem azért, mert ha nem tudjuk, hogy mit miért és hogyan csinálunk és kellene csinálnunk, akkor lehet, hogy tök’ feleslegesen dolgozunk, eddzük testünket, mert nem érjük el a szükséges hatást, vagy jelentős sérülésveszélynek tesszük ki magunkat.

Tudtad például, hogy a hasprés gyakorlat kivitelezése egészen más, ha egy aero-kondi órán kell csinálni vagy ha egy Pilates órán? Ami az aero-kondi órán megszokott és megfelelő, az a Pilates esetében – a más jellegű test- és erőközpont koncentráció miatt – hátfájdalmakat idézhet elő.

Ez az okosság ugyan nem a könyvből, hanem a tapasztalati "fitnesz-tanulmányaimból" származik, de ez a könyv igen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy bemutassa, mikor is ér valamit az a mozgás, annak a bizonyos izomcsoportnak a megdolgozása.

Pozitívuma a könyvnek, hogy napjaink szinte túlburjánzó sportválasztéka ellenére sokféle mozgásformához ad tanácsokat. (Itt mindenképpen meg kell azonban jegyezni, hogy a nevek választéka sokkal nagyobb, mint a ténylegesen különböző óratípusok, hiszen pl. kondi, zsírégető, hasburning, cross training, full kondi, Pilatesnek csúfolt aerobic jellegű óra mindegyikén hasonló kondiciónáló jellegű aerob órára számíthatuk, s csak az edzőn/oktatón múlik, hogy milyen eszközökkel, variációkkal színesíti az órát.

A könyvben az otthon is végezhető matracos, súlyzós gyakorlatok mellett kondigépekkel történő izomfejlesztéshez is találunk prezentációkat, ám ezek mellett olyan népszerű mozgásformák egyes elemei is megjelennek a könyvben, mint a víziaerobic (vagy aquajogging, aquafitnesz), jóga, Pilates vagy BodyArt.

Ha az eddigiekben nem derült volna ki, hát most akkor jelzem, hogy tetszett a könyv, nagyon is, s úgy vélem, még sokáig hasznos segítőtársam lesz az edzések, s majdan a Pilates tanulmányaim során.

Két dolog volt kevéssé szimpatikus számomra a könyvben.

Az egyik a labdák bemutatása, majd alkalmazása során való nem egyértelmű, következetes információk. Több gyakorlathoz fitball használata szükséges. A könyv elején szépen bemutatják a fitball, illetve a másik, BOSU „both side up” megnevezésű labdát. A fitballt írják 55-65 cm átmerőjünek, a másikra nincs ilyen paraméter. A gyakorlatoknál viszont fitballként utalnak a másik labdára is, amely valószínűleg a kisebb átmérőjű (22-25 cm, pöttyös lasztihoz hasonló méretű), puhább anyagú, és rendszerint nem teljesen felfújt laszti (mi csak punnyadt lasztinak hívjuk az edzéseken). Bár az adott gyakorlat és a rajz alapján kivehető, hogy melyik labdára lenne szükség a bemutatott feladatnál, a laikusokat, mint én is, megzavarhatja a nem egyértelmű és következetes szóhasználat.

A másik a rengeteg latin szó. Bár az elején lévő áttekintés és a rajzok jó ábrázolásai szépen segítik az orvosi latinban járatlanokat is, s ezért akár figyelmen kívül is lehet hagyni ezeket, nekem kicsit sok volt a minden oldalon a rajzok mentén szemembe ötlő rengeteg és ismétlődő latin megnevezés. Ez persze ízlés dolga is, én azonban azért találtam kicsit zavarónak, mert nem jellemző, hogy edzésen a latin kifejezésekkel instruálnák az edzők a vendégeket, hanem sokkal inkább a tricepsz, belső combizom, felső combizom, farizom és társai kifejezésekkel.

Nagy előnye a könyvnek, hogy igen alapos: a felmérés mellett, edzésprogram mintákat is bemutat, emellett az aktív (pl. 20-50 éves) korosztályhoz címzett instrukciók mellett arra is figyelmet fordít, ha az adott gyakorlatot idősebbek végeznék.

Az eddigiek persze mindkét nemre vonatkozhatnak, így joggal vetődhet fel a kérdés, hogy miért csak a nőknek szól ez a könyv?

Azért, mert a nőknek, eltérő testfelépítésük miatt másképpen kell edzeniük, mint a férfiaknak. Edzésprogramjuknak egyrészt a testalkatukhoz is igazodnia kell, másrészt az életkori változásokat is figyelembe kell vennie. Lehetnek olyan mozgások, edzésformák, amely férfiaknak hasznos, nőknek változtatás nélküli formában azonban sérülésveszéllyel járhat.

A könyvet nemcsak fitneszedzők, fizioterapeuták, testnevelő tanárok forgathatják haszonnal, hanem bárki, aki edzésmunkáját még hatékonyabbá szeretné tenni, és nélkülözhetetlen minden olyan nő számára, aki sokáig fitt szeretne maradni.

Mindent egybevetve úgy vélem, sok mozgással kacérkodó vagy aktívan gyakorlónak lehet hasznos ez a könyv. Ha már mozogsz, fontos, hogy jól végezd a gyakorlatokat!

S minthogy az emberi test és izomcsoportok terén, vagyis a könyvben foglalt alapvetések terén nem várható kardinális változás a tudomány mai álláspontjához képest, egy életen át kísérheti mozgásunkat, testedzésünket ez a könyv.

... és ha már mozgás, akkor e poszt legvégén álljon egy testmozgásos youtube-klip. Mozgásra fel Csajok! A videón Aerodance órarészlet látható, az óratípusról pedig a másik blogom egyik bejegyzésében olvashattok, itt.

A könyv fülszövege, a Molyos értékelés, egyéb olvasói véleményekkel és idézetekkel itt érhető el.

Kiadó: Atheneum Kiadó
Kiadás éve: 2010
Fordító: Hetesy Szilvia (2010)
Eredeti cím: Anatomy for Strength and Fitness Training for Women 

 

 

Szerző: Taxina  2010.11.30. 22:24 Szólj hozzá!

Címkék: sport testedzés athenaeum kiadó byblos taxina fitneszanatómia

Vlagyimir Nabokov munkái közül leginkább a legellentmondásosabbnak tartott Lolita ismert. Ezt filmen láttam, s ismerve a sztorit, valahogy nem kívánkozok könyvben is elidőzni vele, fölötte, pedig Jeremy Irons alakítása máig szemem előtt van egy-egy jelenetben.

Másik művéről, a Pnyin professzorról már sokan sokfélét írtak. Szinte mindegyik írásban közös volt azonban, hogy egy jópofa, szórakoztató könyvről van szó.

Gondoltam, barátkozzunk. A fülszöveggel kezdtem.

 Eszményien kopasz fej, teknőckeretes szemüveg, majomszerű felső ajak, tweedzakóba bújtatott díjbirkózó törzs és vörös alapon lila rombuszmintás gyapjúzokni - ez Pnyin professzor, aki oroszt tanít egy amerikai egyetemen, miután elmenekült az "elkommunizált" Oroszországból. Fura egy figura: ha azt gondolja, hogy nyer tizenkét percet, biztosan elveszít két órát. A professzor az élet minden területén kudarcot vall, balek, életidegen, csudabogár, akit minden csetlése-botlása ellenére azonnal a szívünkbe zárunk. Nabokov az orosz emigráns tudós érzelmes és mulatságos portréján keresztül világhírű könyvet írt Oroszországról és az amerikai életformához alkalmazkodni képtelen orosz lélekről.

Aztán a könyvvel folytattam.

S mást kaptam, mint amire a fülszöveg alapján számítottam, mint amivel a blogokban találkoztam. Többet kaptam, mint egy szórakoztató történet, bár meg kell jegyezni, hogy szinte valamennyi blogbejegyzésben pontosabb volt a cselekmény-ábrázolás, mint magában a fülszövegben.

Szépen és alaposan megírt történet az orosz emigráns Pnyinről, aki hosszú utat járt be földrajzilag és időben is, míg Amerikába jutott. Útja során német, francia és olasz tapasztalatokat szerzett tanárként, az orosz irodalom és kultúra előadójaként. Megnősült, gyermeke született, kapcsolata azonban még az európai időszak alatt jelentősen megváltozott feleségével; olyannyira, hogy ez utóbbi az Amerikába vezető hajóút során már más férfi mellett domborít.

Ezek után megérkezésüktől kezdve elsődlegesen magára számíthat az új világban. Abban az Újvilágban, amelynek milliője, kultúrája, az emberek mentalitása, egymáshoz való viszonya fényévekre van az oroszokétól. E két kultúra között rejlő szakadékot pedig egy alkalmazkodásra kevéssé képes, merev természetű ember nagyon nehezen tudja áthidalmi. Pnyin pediig nem is igazán akarja. Pnyin kicsit magából adna fel, ha rugalmasabb lenne, alkalmazkodóbbá, befogadóbbá válna.

Pnyin más értékrenddel rendelkezik, fontosak az elvek, eszmék is, nem csak a végeredmény.

"... az autóvezeti vizsgán az első alkalommal elhúzták, de csak azért, mert rosszul időzített szenvedélyes elvi vitába bocsátkozott a vizsgáztatóval arról, hogy semmi sem megalázóbb egy racionális teremtmény számára, mint feltételes reflex kialakítása, hogy akkor is megálljon a piros lámpánál, ha teremtett lélek sincs a közelben se járművel, se járművetlen." 

"Pnyin külön nyelvet beszél. verbális leleményei új színt visznek az életbe. Kiejtéshibái mítoszteremtők." Pnyin azonban biztos magában, Pnyin az angol szótárban is a hibajegyéket keresi elsőként, ha másként jelenik meg benne egy szó kiejtése, mint ahogyan azt ő ejti, s fel sem merül benne, hogy esetleg ő ejti rosszul.

"Orosz beszéde valósággal zene volt, az angolja gyilkos merénylet."

Bár fia már teljesen az amerikai környezetben nevelkedik, szakasztott az apja. Talán ezért is találják nehezen - bár sokkal inkább nem találják - az egymáshoz vezető mentális utat az együttöltött nyári szünidő során.

Az évek telnek, Pnyin azonban csak kevéssé változik, bár határozottan fejlődést mutat a mások felé nyitás terén. A kollégákkal, ismerősökkel töltött idő során kicsit jobban megmutatkozik az ember, s kevésbé az orosz a domináns. Kicsit furcsa is volt a könyv első felében megismert Pnyint hétvégi kikapcsolódás házigazdájaként elképzelni. Még akkor is értékes a változás, ha társaságát főként szintén emigráns oroszok alkotják. Beszélgetései hol nyelvi, hol egyéb okok miatt továbbra is suták.

"Chateau ... vidoran bejelentette, hogy a közeljövőben hasi feltáró műtétet fognak végezni rajta, mire Pnyin azzal vágott vissza nevetve, hogy őt valahányszor megröntgenezik, az orvosok nem tudnak rájönni, mi az az "árnyék a szív mögött"."

Megnyilása a világ felé azonban még nem elég. Különcsége továbbra is gátja annak, hogy révbe érjen, bár nálánál jóval elismertebb és elfogadottabb személyeknél is bukkanhatunk megmosolyogtató furcsaságokra.

"Két dologról volt híres Leonard Blorenge, a Francia Nyelv és Irodalom Tanszék tanszékvezető professzora: ki nem állhatta az irodalmat, és nem tudott franciául."

Nabokov időbeli vonalvezetése nyomán fokozatosan tárul fel előttünk  Pnyin személyisége, élete és múltja is. A történet az 50-es években - a történet szerinti mában - indul, majd vissza-visszatekint a gyermek- és fitalkorra, illtve a közelmúltra, az emigráció időszakába, az Oroszországból Amerikába vezető út és életút legfontosabb állomásaira, ami segít, hogy jobban érthessük Pnyin természetét, döntéseit. Pnyin különcsége már az oroszországi időszakban is nyilvánvaló volt, habár kevésbé volt szembetűnő, mint az Újvilágban. Ráadásul Pnyin maga is tartózkodik attól, hogy a múltbeli Pnyin és az újkori Pnyin között kapcsolat legyen; hiába véli úgy a régi orosz ismerős, hogy ő ismeri Pnyint régről.

Nabokov ábrázolásmódja hihetetlenül szemléletes, ami azonban néha zavaró volt. Már az első oldalakon töménytelen mennyiségű jelzővel tarkított ábrázolás, helyzet- és környezetleírás csapott szembe, s ez megmaradt mindvégig. Ha megfilmesítenék a történetet, a forgatókönyvírónak, a dramaturgnak és a rendezőnek nem kellene túl sokat fantáziálnia a képi megjelenítésen, ha szöveghűen szeretné filmre vinni a történetet. 

Nekem ez a fajta ábrázolás egy kicsit sok volt, nem sok teret adott az olvasói fantáziának, de a történetnek nem ártott.

A történet, bár mintegy 50 évvel ezelőtt született, nem vált korszerűtlenné, nem vált az 50-es évek Amerikájának rabjává. Ma is megállja a helyét bármely társadalmi közegben, időszerűsége bámulatra méltó. 

Pnyin egy olyan professzorként jelent meg lelki szemeim előtt, mint az a saját világában élő professzor, akiből szinte minden felsőoktatási intézményben megtalálható még ma is ewgy(néhány).

Pnyin nagyon orosz, nagyon "tudós típusú", bár az adott milliőben nem kiemelkedő tudású, kevéssé fejlődésképes, beilleszkedni nem tudó, bár nem is igazán akaró, magának való, már-már antiszoc emberke, akinek a puszta léte, tettei, reakciói önmagában is előidéznek humoros szituációkat, lévén, hogy azok jellemzően elütnek a "társadalmilag megszokott és elvárt" normáktól.

Bár Nabokov ezen művét nem szokták életrajzi jellegűnek titulálni, Pnyin személyiségének és sorsának alakítása önéletrajzi elemeken, tapasztalatokon alapszik, hisz Nabokov nagyon hasonló történéseket élt meg emigrálása és a más kultúrába való beilleszkedése során. Bármíly szórakoztató, korhű és alapos  történetvezetés és az ábrázolás, ha "leszámítjuk" az önéletrajzi motívumokat, akkor nem sok eredetiség marad a vázon. Persze azt, hogy Pnyin ábrázolása mennyire ő és mennyire írói leleményesség és fantázia, nehéz megmondani. 

 

Értékelésem a könyvről: 4 csillag a lehetséges ötből.

A könyv fülszövege, a Molyos értékelés, egyéb olvasói véleményekkel és idézetekkel itt érhető el.

 

Szerző: Taxina  2010.06.27. 10:53 Szólj hozzá!

Címkék: orosz irodalom byblos taxina pnyin professzor

süti beállítások módosítása