Hogyan képes valaki így gondolkodni, ennyire elrugaszkodni a valóságtól, szabadjára engedni gondolatait és megfogalmazni egy sci-fi történetet?
Philip K. Dick: Csúszkáló valóságok
Nagy reményekkel vettem kezembe a könyvet, miután elolvastam a szerző A Titán játékosai című regényét. Egy ilyen jó sci-fi (SF) után felmerült bennem a kérdés: Hogyan képes valaki így gondolkodni, ennyire elrugaszkodni a valóságtól, szabadjára engedni gondolatait és megfogalmazni egy SF történetet?
Nos! Bárcsak ne lettem volna ennyire kíváncsi. Átkozom a napot, amikor megfogant a kérdés csírája. Maradnom kellett volna a boldog tudatlanságban és élvezni Dick egyedi stílusát és világszemléletét.
Sajnos már elkéstem. Így esett, hogy elolvastam a könyvet.
Azt hiszem mindent elmond a véleményemről, hogy szó szerint átrágtam magam a könyvön. Minden egyes oldalon az oldalszámot is elolvastam, titkon abban reménykedve, hogy végre az utolsóhoz értem, így hosszú és kínkeserves szellemi táplálékbevitelnek bizonyult a könyv. Meg is ülte a szellemi gyomromat.
Az a tény, hogy a bevezetés 30 oldalra rúg, engem megrémített. Egy kicsit unalmasnak tűnt, de arra gondoltam, hogy ez is a könyv része és ezen keresztül jutok el a kincset érő tudáshoz. Így hát abszolváltam.
Ezután jött a maga a KÖNYV, mely hat részre van osztva témáját tekintve.
Az első két rész, ahogy számítottam is rá, főleg életrajzi írásokon keresztül mutatja be a szerző munkásságát, életét és enged bepillantani az SF írók lelkivilágába, természetesen főleg Dick-ébe. De ahogy az elején megfogalmaztam, olyan kimerőtő válasz érkezett a kérdésemre, hogy erre már nem voltam kíváncsi. De! Itt még nem gyanakodtam semmire.
Egy picit unalmasnak találtam, de hát Dick-ről van szó, így állnom kell a sarat.
Ezek után nekirugaszkodtam a harmadik résznek, mely tevékenységet már közel fásult és reménytelen állapotban hajtottam végre.
És csoda történt, mely egészen a negyedik rész végéig kitartott. Ezekben a részekben főleg kettő regényéből származó idézetek és magyarázatok fogtak meg. Az egyiket szinte mindenki ismeri, illetve mégsem, hanem a belőle készült klasszikus filmet: A szárnyas fejvadászt. Olyannyira kedvet adott, hogy úgy éreztem, hogy azonnal meg kell néznem a filmet. Pedig már ezerszer láttam.
A másik regénye pedig a történelmi ihletésű (de azért SF): Az ember a fellegvárban. Az a pár oldal, ami ezzel a regénnyel foglalkozott teljesen hatalmába kerített. Ezért a következő Dick könyvem ez lesz.
Feltöltődve vettem ismét kezembe a könyvet, hogy belecsapjak a könyv felét kitevő ötödik és hatodik részbe.
Minden tiszteletem azé, aki pontosan tudta követni és értette a szerző írásai. És ami fontosabb kedveli a témát. Olvasásához, nem árt internet közelben lenni, vagy egy idegen szavak és kifejezések szótárát a kezünk ügyébe helyezni.
„…Ha a „világmindenségnek a [hermetista] saját elméjén vagy emlékezetén belüli visszatükröződése” valóban megvalósítható, akkor az e világi (az itt és most) és az örökkévaló (a mennyek vagy a túlvilág) közötti válaszfal leomlik. Tegyük fel, hogy valóban létezik egy polienkefalikus, avagy csoportelme, amely átível téren és időn (azaz transztopikus és transztemporális), és melyhez az összes kor bölcsei: keresztények, hermetisták, alkimisták, gnosztikusok, orfikusok, stb. csatlakoztak. Azáltal, hogy hozzáadják magukat e roppant elméhez, Isten akarata hathatósan érvényesül itt, a Földön, az emberi történelemben….”
Megláthatjuk Dick „sötét” oldalát.
Drogok, skizofrénia, és olyan elmélkedések az emberi létről, kollektív tudatról, anamnéziáról, istenről, vallásokról és még ki tudja miről, hogy nem tudom elképzelni, hogy van ember, aki érti az egészet. Remélem, azért mégis akad ilyen ember.
Ezt annak biztos tudatában írom, hogy olyan tömör, témáját, megfogalmazását tekintve zavaros gondolatokkal találtam szemben magam, hogy mikor egy oldal aljára értem nem tudtam megmondani mit olvastam az oldalon.
Soha nem küzdöttem diszlexiával, de itt úgy éreztem magam (gondolom én), ahogy egy diszlexiás ember érzi magát olvasás közben.
Az utolsó rész végére kétségeim támadtak a szerző épelméjűségét illetően. A Valis c. regényében van Dick-nek egy alteregója, Horselover Fat, …„aki isteni kinyilatkoztatásokban részesül (legalábbis ő ezt hiszi; a barátai szerint puszta hallucinációk)….. Nos, Fatnek közben volt egy újabb látomása; az, amelyre várt. Rávett, hogy írjam meg a világnak, pontosabban a Niekas olvasóinak, Csóró Fat! Az őrület immár teljesen hatalmába kerítette, ugyanis azt állítja, hogy ebben a látomásban ténylegesen látta az új megváltót. Rákérdeztem, biztosan beszélni akar-e róla, mert ezzel csak az állapota patológikus voltát fogja igazolni. Azt felelte: „Nem, Phil, rólad hiszik majd ezt.”…” (Idézet: A Tagore-levél (1981))
„…Felrobbantottam a saját házam, és elfeledkeztem róla. [Ez utalás egy 1971. novemberi esetre, amikor Dick házába és irattárába valószínűleg robbanóanyagok segítségével betörtek. Dick gyanúsítottjainak listáján saját maga is szerepelt. Az igazság sosem derült ki.] De miért felejtettem el, ha én tettem? Inkább úgy vélem, valóban van egy ellenfelem, így nem kell azt gondolnom, hogy paranoiás, tehát őrült vagyok. Felrobbantottam a házam, hogy meggyőzzem magam, hogy normális vagyok. Csak őrültek teszik ki magukat ennyi problémának. Akik azt gondolták, hogy üldözőim csak a fejemben léteznek, láthatták, ahogy felrobban a házam, így rádöbbenhettek, hogy sokkal paranoiásabb vagyok, mint gondolták….” (levél 1972 végéről, Az exegézis papírok között találtak)
Végül bekövetkezett az, amit már régóta vártam. Elolvastam a könyvet.
Ez pontosan az a könyv, amit nem kellett volna elolvasnom.
Mr X.
A könyv fülszövege, a Molyos értékelés, egyéb olvasói véleményekkel és idézetekkel itt olvasható.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2009
Fordító: Pék Zoltán, Görgei Etelka, Galamb Zoltán, H. Kovács Mária, Roboz Gábor, Paál Tamás, Huszár András, Török Krisztina
