Pőrén, naturálisan, romantikázva, elmesélősen, dokumentaristán, drasztikusan, melankólikusan, színesen, vágykeltően, izgatóan, szinpadiasan nyúlt a témához Eve Ensler. Ahhoz a témához, ami mai világunkban, a prüdantéria mindinkább lebomló falai között is még mindig sokkal inkább tabu, mint az élet szerves része. Aki beszél róla, mocskos, szexista, aki nem beszél róla, …., nos sokféle lehet.

Eve Ensler: A Vagina Monológok

Nyitott Könyvműhely

Egy biztos, a vagina az élet része. Vagy akár mondhatnánk, az élet eredője.

Pedig bizonyosan számos nő életét, magához és a férfiakhoz való viszonyát megváltoztathatná, jobbá tehetné, ha beszélne róla, hallaná, tudná, hogy mások milyen gondolatokkal vannak róla, kinek, milyen története van, milyen felfogások, vélemények ismerhetők meg.

Mégis, még a XXI. században is sokkal inkább megbontánkoztató, ha valaki(k) nyíltan zászlójukra tűzik, mint témát.

Bátor, rendhagyó írás Eve Ensler könyve, melynek meg kellett jelennie. Ha ledönteni nem is képes az évezredek során emelt falakat, jónéhány téglát kiverve egyre inkább látható és áttekinthető lesz s talán sokak életét teszi, teheti jobbá egy sokszor nem kellemes mítosszal belengett témáról lerántott lepellel.

Mindezek ellenére, mint irodalmi mű, nem talált utat hozzám a könyv, pedig tudom, hogy Magyarországon is éveken át játszották sikerrel a mú alapján színre vitt darabot. Volt néhány vers és történet, amely megállná a helyét az irodalom mezején is, ám a többségét nem éreztem ilyennek. Ezek sokkal inkább “belemondom az arcodba, hogy ilyen is van és meg kell tudnia mindenkinek” érzést váltott ki belőlem.

Sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan kellett volna (lett volna célszerű) összeállítani a kötetet, hogy, mondjuk, az olvasás után hozzám hasonló érzésekkal bíró olvasókhoz is eltaláljon.

Sokadik nekifutásra sem találtam választ erre.

Nem, mert Einsler célja egyértelműen a figyelemfelhívás volt. Ha pedig ez a cél, akkor meg kell döbbenteni az olvasókat. Olyat kell írni, mely nem hagy senkit érintetlenül, senki számára sem marad semleges. 

Talán ezért is, egyensúlytalannak éreztem a könyvet, mert bár a nemiség és a női nemiség sokak számára még mindig tabu, szükséges rossz, nem-szeretem és szégyelnivaló dolog, hiszem, hogy évről évre többen vagyunk, akik ezzen a nőiességük, nemiségük egyik legfontosabb szervével, a vaginájukkal ki vannak békülve, nincsenek frusztrációik miatta, stb. A könyv ezzel szemben többségében olyan nők elbeszléseit, verseit mutatja be, aki nem vagy csak kevéssé tudják megélni női voltukat, akik erőszak áldozatai lettek, akik számára a vagina pusztán a létfentartás szükségszerű eszköze. 

Nem hiszem, hogy a többség így érez.

De akárhogyan is gondolkodok, megint csak oda lyukadok ki, hogy szolidabb, kevesebb megdöbbentő szövegezéssel, ezzel a témával nem igazán lehetett volna felébreszteni a nők, s az emberek tudatosságát, téma irányti nyitását.

Még nem tudom hova tenni Eve Einsler könyvét. Az biztos, hogy ez olyan mű és olyan téma, amit oda kell vinni az olvasókhoz, hallgatókhoz, nézőkhöz.

Egy kis ízelítő gyanánt hallgassatok bele a színi előadásba Udvaros Dorottya tolmácsolásában:

A könyv fülszövege, a Molyos értékelés, egyéb olvasói véleményekkel és idézetekkel itt érhető el.

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
Kiadás éve: 2010
Fordító: Bozai Ágota, Tandori Dezső, Debreczeni Júlia, Pordán Ferenc, Szurdi András
Eredeti cím: The Vagina Monologues