A legújabb Coelho-könyv kicsit más, mint a többi, bár hasonlók is akadnak. Az is igaz, más indíttatásból is született, mint a többi.

Paulo Coelho: Alef

Athenaeum Kiadó

"A jó harcosok mindig azt az energiát és ütést használják fel az ellenfelük ellen, amit az mért rájuk." 

Az Athenaeum Kiadó, Paulo Coelho művei magyar fordításainak kiadója minden évben meglepi a magyar olvasókat egy újabb Coelho művel. A tavalyi kiadvány, a kelta Wicca mítoszt (~ boszorkánymítosz) idéző és rejtelmeiben betekintést engedő Brida, Coelho korai munkái közül volt, s mondhatni elég későn érkezett el magyar olvasókhoz. A mostani kiadvány azonban ennek az ellentéte. Az Alef-et Coelho 2010-ban írta, s 2011. április 11-étől az olvasók már a magyar nyelvű kiadást tarthatják a kezükben. Coelho művei igen népszerűek Magyarországon, ugyanakkor eléggé vitatott is az író irodalmi megítélése. Aki kedveli Coelho írásait, minden bizonnyal nagyon várta már ezt a kötetet, aki pedig nem, lehet, hogy ezzel kellene kezdenie.

Cselekményleírást tartalmaz!

2006-ban Paulo Coelho spirituális válságba került: úgy érezte egyedül van, és lelki fejlődése megakadt. Ha követi Mesterének tanácsát – menjen egy olyan helyre, „ahová a szíve vágyik” –, talán rátalál a megoldásra és az előre vezető útra. Több országban megfordult, végül Oroszországban találta magát. Úgy döntött, a hatalmas, 9288 kilométeres távolságot vonaton teszi meg. Három ember kísérte útján: egy Tao mester, orosz kiadója és egy különleges török nő, Hilal… Útja az első állomástól kezdve spirituális kutatássá válik. A vonaton Coelho és Hilal hamarosan felfedezik, hogy sorsuk egyszer régen, egy másik időben és térben már összefonódott. „Hilal zöld szemébe tekintve” rátalál az „alef”-nek nevezett pontra, amelyben tér és idő egyesül. A vonaton Coelho ismét önmagára talált. Legújabb regényében a világszerte elismert szerző újra felfedezi az életet oly gyönyörűvé tevő csodákat és kincseket. Egy időn kívüli helyre követi a tökéletes szerelmet, és végigjárja a lélek útját.

Ha lehet azt mondani, amolyan mix-érzésem van ezzel a könyvvel kapcsolatban: egyrészt egy kicsit mintha eltért volna a megszokott Coelhos sablonoktól, ugyanakkor ebben a könyvben is megjelennek bizonyos tipikusan Coelhos minták, történések.

Miközben olvastam, egy másik műve "A Zahir" sokszor eszembe jutott. Abban is hasonló utazásról van szó, mint ebben, csak ott épp’ nem az író, hanem a párja érezte úgy, hogy szüksége van az elvonulásra, más tapasztalatok szerzésére, a gondolkodásra, a magányra és a más társaságra, s persze a felemelő és boldog újra-rá-találásra.

"Néha háború kell, hogy végre békésben élhessünk."

Most Coelhonak volt szüksége erre. Az Alefben azonban sokkal inkább elbeszélő stílusban lehetünk részesei a történéseknek, a belső gondolatoknak, a belső vívódásoknak és a párbeszédeknek, mint az a Zahirban történt.

S ha már a Bridával kezdtem, akkor azt is illő jeleznem, hogy akinek bejött a Brida-s vonal, annak az Alef is különlegességeket tartogat. Az Alef-ben ugyanis szintén vannak időutazások, ezúttal az inkvizíció korába, amikor az „elmerülő” a mai történések múltból gyökerező okait szeretné megtudni. Ebben a könyvben is megjelenik tehát az, hogy több életünk van az idő kerekében, s halálunk valójában nem az elmúlást, hanem hamarosan az újabb életben való megjelenést jelenti. Ezek az életek pedig szorosan összefüggenek egymással. S nemcsak az egyén, hanem a minket körülvevő emberekkel való ismeretségeinkre, kapcsolatainkra is igaz. Mint ahogy az is, hogy a múltban, illetve az előző életeinkben elkövetett hibáink is ismétlődnek mindaddig, amíg meg nem találjuk, hogy melyik az igazán megfelelő megoldás az adott helyzetre.

"... az emberek akkor találkoznak, amikor találkozniuk kell."

Szoktuk mondani, hogy véletlenek márpedig nincsenek. Néha a való életben is elgondolkozhatunk, hogy ’X’ vagy ’Y’ vajon miért került az életünkbe, vajon miért találkoztunk, mi dolgunk egymással? Ez a vonulat Coelho és egyik útitársával jelenik meg, illeszkedve az időutazás folyamába. Mint kiderült, igen komoly vétket követett el az író ezzel a nővel évszázadokkal ezelőtt. A mostani életében pedig kapott egy új esélyt, hogy bocsánatot kérjen, hogy helyre tegye a dolgokat.

"Születésünk pillanatától halálunk percéig életünk egy folyamatos utazás."

Coelho nagy utazása a Transzszibériai Expresszen Moszkvától Vlagyivosztokig (9288 km) éppoly eseménydús, mint amennyire nem az. Valahogy ilyen a könyv is. 9288 km-t nem lehet fordulatokban bővelkedővé tenni, így e történet is inkább elgondolkodtató, csendesen magával-vivős, mint fordulatokban gazdag.

Az Alef jóval kevésbé az imádott-utált „közhely-különlegességek” tárháza, mint az író több más műve. A Coelho rajongóknak azonban biztosan így is különleges olvasmányt jelent majd, az őt kevésbé kedvelők, de „úgy elolvasnék egy könyvét” érzéssel küszködőknek pedig lehet, hogy ezzel kellene kezdeni.

Ja, és hogy ki vagy mi is az az Alef?

Nos, aki elolvassa, az megtudja.